Ma sikerült rájönnöm arra, hogy voltam olyan hülye, és belekezdtem egy hostokról szóló sztoriba, miközben semmit nem tudok a hostokról azon kívül, hogy fiúk, jól néznek ki, és klubokban dolgozva keresnek pénzt.
Tehát, elkezdtem olvasgatni néhány rendkívül érdekfeszítő történetet, ami többnyire yaoit azaz homokosokat tartalmazott, és kicsit megijedtem, hogy mi van, ha a hostok tulajdonképpen a fiúkat szeretik...
De nem, legalábbis, ha az emlékezetem nem csal, a hostok többnyire lányokkal vannak elfoglalva. (Bár Japánban nem tudni, amúgy...) Emlékszem még a Boys 'n Girl című mangára, abban voltak hostok. Szuper.
Tehát eldöntöttem, hogy ma nem írok, inkább segítségül hívom Pattit. Holnap. De azért két mondat kicsúszott a körmöm alól.
Egyébként jól haladok - a Host Love első két fejezete már fent van AFS-en, ahogy azt az előző bejegyzésemben írtam. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy nem küldték vissza újra az irományt kötőjelhibák miatt.
A harmadik fejezet hosszabb lesz, mint az előzőek, szinte kétszer annyira, de kettéosztom majd, és úgy teszem fel. Majdnem négy oldal már kész van belőle, ami azt jelenti, hogy a hétvégén mindenképpen felkerül az egyik fele. Hál'istennek szombaton is élvezhetjük a gimnázium vendégszeretetét, úgyhogy fogalmam sincs, mennyi időm lesz akármire is -.-" Pedig szerettem volna feltenni végre valami rajzféleséget, hogy képet kapjatok a szereplőkről... vagy zenét ,vagy valamilyen szörnyűséget.
VALAMINT előfordulhatnak itt majd részletek mindenféle megkezdett és szokás szerint be nem fejezett dolgokból, kis random sztorik, meg ilyenek. Just sayin'.
Szóóóval így állunk. :)
3 megjegyzés:
Nagyon szép lett. :] Egyébként méretezd át Photoshop-pal, ha túl nagy a fileméret - ha mondjuk 8-ast állítasz be, még az is tök szép, nem pixeles, mégis sokkal kisebb, mint a maximum. ^^
Az Ouran High School Host Club-ot láttad? :3 Jó kis anime, bár már nem nagyon emlékszem, de azt hiszem, abban a hostok a lányokat szerették. :D Na meg volt egy női host is(azt hiszem), ő a fiúkat, de ez már nem biztos. :"D
Én is szeretnék történetet írni, de abból nem lesz semmi, szóval csodálom, hogy te képes vagy tovább jutni 1 oldalnál. Az én történetem vagy az eltervezett, Nostale-s lenne(de sose lesz), vagy egy misztikus, ahogy angyalt vagy ilyesmit találnak. :D
Egyébként mindegy, hogy valójában milyenek a hostok, ez a te story-d, így olyan karaktert alkotsz, amilyet csak akarsz. :D
Én is erre gondoltam amúgy, mármint, hogy ezt a host klubbot én üzemeltetem és kész. xD De egyébként nem láttam az animét, csak a történetét ismerem, mert keresgettem dolgokat. Biztos jó lehet, és egyébként még hasonlíthat is arra a sztorira, ami az enyém... gondolom ezt a női host-ból... de majd utánanézek :D
Amúgy olvaslak ám én is, csak lusta vagyok kommentelni :$
Megjegyzés küldése