Rég jártam erre

Sziasztok!

Kicsit eltűntem.

Végre megvettem az új laptopomat, most gyakorlom rajta az írást, mert kicsit más a billentyűzete, mint a réginek, meg egyébként is béna vagyok az ilyenekhez.

Arra a döntésre jutottam, hogy a Hitevesztetteket bizonytalan időre felfüggesztem. Az okok talán könnyen kitalálhatóak: kevés megtekintés, kevés kritika (igen, van kritika - azoktól, akiktől kértem, és attól az egy személytől, aki a Tizennyolcat is végigkövette). További ok még, hogy úgy érzem, túl hamar futottam neki (annak ellenére, hogy rengeteget agyaltam rajta, hogy tökéletesítsem, hogy tanácsokat kértem és kaptam). Nem érzem sikeresnek azt, amit eddig csináltam, ráadásul nem igazán tudom, mit akarok írni. Ez van, az a pár ember, aki olvasta, remélem, megbocsát nekem. Ha folytatom, szólok.

A Préda továbbra is futni fog, mert azzal legalább van sikerélményem.

A fejemben van még egy másik történet, ezúttal forradalmi újítás, mert életemben először akarok két srác kapcsolatáról írni. Meg lehet kövezni.

Még valami: augusztus 15-én elutazom bizonytalan időre, és nem hiszem, hogy a laptopom velem utazik. Egy hétig biztosan nem leszek elérhető.


Csak ennyi ~ 

Szünet

Sziasztok!

A héten nem nagyon tudtam haladni semmivel, mert itthon voltam, holnap megyünk Pestre a mondoconra, szóval nem tudom, mikor fogok leülni, és alkotni valamit. Gondoltam szólok, nem tűntem el. Majd nézzétek az AFS csoportot a hétvége felé :)

Bejelentkezés

Nem tudom, jártatok-e erre, de a blog privát volt egy időre, mert sikeresen elrontottam valamit a profilommal, majd utána ezzel a szép dizájnnal. (A blog címének színe nem változik meg, akármit csinálok vele.)

A Hitevesztettek kissé csúszik, mert most a DLB-n dolgozom (ami nektek csak Préda címmel ismerős). Már sok új jelenetet, történetet kitaláltam hozzá. :D

Egyébiránt meg itthon vagyok, és emiatt nem tudom előre kiszámolni, mikor leszek gépnél.

A történeted buktatói 3. - Leírás, jellemzés, elvarratlan szálak

Mostanában visszaolvastam a régebbi írásaimat, és sok olyan bakit fedeztem fel bennük, amiken most már átsiklom, de régen még gondot okoztak. Ezekről úgymond el is feledkeztem, mert már nagyjából megtanultam, hogyan hagyjam el őket. De lehet, hogy hasznos lesz, ha ide leírom.
A mai vendégeim: Ervin és Roberta.

A szerkesztésről csak saját tapasztalataim és hibáim alapján tudok beszélni, mert nem igazán tanultam sehol. Vagy tanácsokat kaptam, vagy sok szép könyvet olvasva jöttem rá, hogy hoppá, ezt nem így kéne.

1. A leírás

A leírás kényes téma. Meg merném kockáztatni, hogy mindenki, aki írásba fog, teletűzdeli párbeszédekkel és cselekvéssel az első művét. Én legalábbis így kezdtem.

- Szeretlek! - mondta Ervin.

- Én is. - Megcsókolták egymást. 

Később aztán rájöttem, hogy ez így nem jó. Elkezdtem mindent elemezni.

"Belépett Roberta szobájába. A szoba jobb felén volt az ágya, amellett az asztal, vele szemben pedig az ablak. Bal oldalon egy nagy szekrénysor terült el. A szoba közepén átlátszó, üvegből készült dohányzóasztal állt. A falon képek és poszterek lógtak, a függöny rózsaszín volt, a sötétítő fekete. "

Aztán eszembe jutott... érdekel ez valakit?

A barátaim véleményei megoszlanak a leírásokról. Valaki úgy hiszi, a kevés leírást, környezetbemutatást tartalmazó könyv rossz könyv. Valaki pedig azt szereti, ha pörögnek az események, és nem szeret az ajtógomb kopott aranysárga színével foglalkozni.
Nem tudok állást foglalni ezen a téren, de úgy gondolom, nem jó, ha folyamatos párbeszédekből áll a történet.

Én mindig azt fontolom meg, hogy van-e értelme az adott leírásnak. Fontos most bemutatni, hogy milyen színű a szoba? Lehet, hogy fontos, mert a szereplőnek éppen rossz kedve van, és a mélykék, hideg falak csak fokozzák ezt. De lehet, hogy Ervin épp szerelmet akar vallani Robertának, és az olvasót marhára nem érdekli, hogy milyen sorrendben helyezkednek el a bútorok.

A másik dolog, amibe sokan beleesnek (és én is nagy művelője voltam): A ruházat.

"Roberta kinyitotta a szekrényt, és kivett belőle egy rózsaszín pólót, aminek egy pingvin volt az elején. Kék farmert húzott fel, a hajába fehér hajpántot rakott. A fehér sportcipőjét vette fel. Magára aggatta a kedvenc, fekete gyöngyös nyakláncát, és macskás fülbevalót rakott be."

Kit érdekel?
Mármint oké, tényleg fontosnak éreztem. Láttam magam előtt a szereplőt, lássátok ti is... de rengeteg idő elmegy azzal, hogy mindennap leírom, mit vesz fel a karakterem. És ez csak az egyik karakter! Tudattam én azt is, hogy mit visel a másik öt. Még akkor is, ha semmi különleges nem volt bennük.

Szerintem akkor van értelme a ruházat jellemzésének, ha

•  A szereplő furcsán néz ki, szokatlan öltözetet visel
• Különleges ruhadarab van rajta, különleges okból ("Azt a fehér, kutyamintás pólót viselte, amit még a volt barátnőjétől kapott." vagy "Aznap gyöngynyakláncot és fülbevalót is viselt. Tetszeni akart Ervinnek")
• A ruházata kifejezi a személyiségét. (Fekete, lyukacsos harisnyát viselt miniszoknyával.)

2. A jellemzés

A szereplők jellemzésében szintén nem értenek egyet az olvasóim. Egyesek szeretik, ha a karaktereket ábrázolják, van róluk kép vagy rajz. Mások egyenesen utálják ezt, és bele sem kezdenek olyan történetbe, ahol meglátják, hogy néz ki a karakter. 

Én nem tartozom egyik típushoz sem. Nem zavar, ha meglátom, milyennek képzeli az író, elvégre az ő teremtménye a karakter. Azzal már sokkal nagyobb gondom van, hogyan jelenítsem meg őket a papíron.

Sok olvasó és író is azon az állásponton van, hogy nem kell túljellemezni a karaktereket. Nem kell "hegyes áll, erős arccsont, elálló fülek". Nem kell a szemek színét sem cicomázni (smaragdzöld, égszínkék helyett sima "ződ", kék). 

Én erről azt gondolom, ott jelenjen meg, ahol helye van. 

"Amikor befejeztem a mondandómat, Ervin kék szeme felragyogott."

"Roberta lóhalálában a műhelybe menekült, de az üldözője még időben elkapta hosszú, selymes fényű, szőke haját."

Igazából ha nagyon kötekedni akarok, a második mondatba nem igazán illik, hogy milyen színű haja van Robertának, és hogy azt Perwollal mossa-e. 

A hangsúly inkább azon van, hogy mindjárt letépik a fejéről.

Még egy dolog a hajszínről: nem tanácsos az összes emberkét a hajszíne alapján megkülönböztetni, főleg nem az elején, amikor behozol öt szereplőt.

- Kérsz jégkrémet? - kérdezte a szőke.
- Aha, kösz. - A barna kivette a kezéből, és nekilátott.
- Hé, én nem kaptam! - kiáltott fel morcosan a kék hajú, és belerúgott a szöszi lábába.

Ugye, hogy ugye?

Egyszer letettem egy történetet emiatt. Amint átestünk az első bemutatáson, a továbbiakban az öt főszereplő csak a hajszíne alapján került említésre. Sokat veszekedtek, így elvesztettem a fonalat. :(

3. Elvarratlan szálak, túlrészletezés

Talán ez az, amiről a legtöbbet tudok mondani, és kellő magabiztossággal. A leírás és a jellemzés olyan témák, melyekről különböző vélemények születnek, valaki így szereti, valaki úgy. Az elvarratlan szálak azonban mindenkit idegesítenek. Ebben biztos vagyok.

Elmondom, hogy kerülök bele:

Kitalálok egy történetet. Hú, szuper. Azonnal le is ülök, és megírom az első fejezetet. Majd a másodikat. Egy héttel később elmegy tőle a kedvem, meg amúgy is nyaralok, majd ha hazajöttem, folytatom. Á, nemsokára kezdődik a suli. Megírom a harmadik fejezetet, majd később már csak október környékén van időm a többire.

Mi történik a sztorival?

Az első fejezetben nagyon sok dolog eszembe jutott, el is kezdtem őket leírni. Felbukkant a szomszéd srác, aki helyes, a gonosz lánynak rágót tettek a hajába.

Valahogy a harmadik fejezetre a szomszéd srácnak nyoma sincs, helyette van egy másik, a gonosz lány pedig lószart se csinált a hajával, talán észre sem vette a rágót?

Mit csináltam? Nem folytattam, amibe belekezdtem.

Még a Tizennyolcban is elkövettem ezt a hibát, nem vittem tovább valamit, amiből ígéretes szál keveredett volna ki. Azért sikerült így, mert sok volt a kihagyás, és nem olvastam vissza alaposan a történetet. Persze vázlatot sem írtam. A fejemből pedig kiestek a részletek.

Mindig olvasd el az előző fejezetet! Ha csak 1-2 napja írtad, akkor is! Ha majdnem egy fél évet kihagytál, az egész történetet nézd át, mert csúnya bakik sülhetnek ki belőle. Eltűnhet egy szereplőd, egy konfliktusod. És képzeld el az olvasódat, aki várja, hogy mikor bukkan fel a szomszéd srác újra. 

Ezeket a saját káromra tanultam meg, azért javaslom ilyen diktátor módon. Ma már vázlatot is írok, bár korábban nem szerettem. Ezt embere válogatja. 

A túlrészletezés is sokszor ennek a következménye. Például részletesen leírom, hogy Roberta rengeteget készül a matekdolgozatra. Kinyitja a könyvet, elfárad, elalszik felette. Felkel, folytatja, nem érti. 

Ezzel az a tervem, hogy a következő fejezetben megírja a dolgozatot, de nem sikerül neki, és teljesen kiborul. Ekkor vigasztalja meg az a lány, akivel később jó barátok lesznek.

De ezt elfelejtem, ezért az egészből annyi valósul meg, hogy van egy fejezet tele a tanulós délután részleteivel, amit az olvasók nem tudnak hova tenni. 

Mindennek a titka az újraolvasás. Olvasd úgy, mintha idegen lenne tőled. Mintha nem is te írtad volna. Vagy olvasd fel a barátnődnek, barátodnak, anyukádnak, valakinek. Hangos olvasás közben előbukkanhatnak vicces hibák. 

Ennyi lettem volna mára. Továbbra is hangsúlyozom, hogy a szavam nem szentírás, ezek csupán olyan dolgok, amiket az évek során megjegyeztem vagy észrevettem. Vannak ám nagyon dühös olvasók és kritikák.

 

Bréking!

Úgy döntöttem, nem elég nekem egy történet a nyárra. Benevezek egy régi, átdolgozott vámpíros sztorival. Ide kattintva elolvashatjátok. 

Semmi túlzottan komolyra nem kell gondolni. Élvezem írni, és szórakoztató lehet az olvasása.:)
 Majd jövök a Hitevesztettekkel is, csak még fel kell lélegeznem.

Szemezgetések

Sugarfoxycat és Capable barátném adták a löketet ehhez a bejegyzéshez. Már a múltkor megtaláltam pár elfeledett 2010-es történetet a gépemen. (Igazából korábbiak, de akkor került fel ilyen formában is.) Ezekből szemezgettem pár jelenetet Facebookra, hadd derüljön rajta, aki akar, de most közlök itt is egyet-kettőt, mivel nem akarom fárasztani az összes ismerősömet.

Derüljetek ti is.

#1: A szereplőimnek elég nagy szája volt akkoriban.

- Látom, a pólód tükrözi a benned lakozó személyiséget. – nézett végig a majmos mintán csöpögő gúnnyal. Az agyam persze lázasan kattogott, hogy valami frappáns választ találjon.

- Igen, a te kabátod is pont olyan sötét, amilyen te vagy… - azzal egy királynőhöz méltó tekintettel végigmértem.

#2: És eléggé műveltek voltak.

Hirtelen egy fékező autó hangja hallatszott a ház elől. A szívem azonnal dörömbölni kezdett, a rossz érzések visszatértek a mellkasomba.

- Megjött a kőszívű ember. – fintorgott Rowan. – Mennem kell.

#3: A kreativitásom már akkor is "határtalan" volt.

Forgatni kezdtem a szemem. Semmi kifogásom nem volt Eric ellen, hiszen a legerősebb vadászok közé tartozott, de már másodszor támadták meg hátulról, amelynek következtében Prue eltűnt. Kellene rá egy visszapillantó, vagy valami…

#4: A hasonlatok mindent vittek.

- Változó. – vont vállat a fiú – Az én különleges képességem a gyógyítás. Akármilyen mély sebet be tudok gyógyítani pillanatok alatt. Eric a vámpírok szaglását kapta, mint különlegességet. 

- Vámpírok szaglása? – vonta fel a szemöldökét Prue. – Az olyan, mint a kutyák szaglása?

#5: És ilyen hozzáállással nem csoda, hogy szingli voltam.

Jaj, ne, gondoltam. A színpad túloldalán felbukkant Adrien. Magas, világosbarna hajú fiú volt nagy fogakkal. A járásáról pedig mindig a jeti jutott eszembe.

#6: A karakterem cseles volt.

- Először is. – kezdett bele Dawn. – Hány éves is vagy?
- Tizennyolc leszek. – vágtam rá – Három év múlva.

#7: És kissé szerencsétlen.

- Felesleges. Te is tudod, hogy nem fog menni. – mondtam bánatosan, lehajtott fejjel, majd hirtelen ugrottam egy hatalmasat, és óriási erővel megfejeltem. Megtántorodott és hátraesett, én pedig összecsuklottam mellette. Egy darabig azt sem tudtam, hol vagyok. A fejem lüktetett a fájdalomtól, kezemet rátapasztottam, ajkaimat összepréseltem, nehogy elsírjam magam.

- Ez fájt. – nyögtem be félig nevetve, félig köhécselve. Szédelegve felálltam, és a falnak dőltem.

- Ez aztán a technika! – mondta Dawn gúnyosan, és felállt. – Hamarabb halsz meg, mint a vámpír.

- Remélem, nekik nincs téglából a fejük. – lihegtem morcosan.

#8: Az öreg néni imádnivaló.

- Kitűnő munka. Rád sem lehet ismerni – lépett oda hozzám, mit sem törődve azzal, hogy még mindig félmeztelen. Meghúzott egy szürke hajtincset a parókából, majd lenézett a ruházatomra. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a nagyi tűnt fel a szoba másik végében.

- Az Isten szerelmére, kisfiam! – kiáltotta bosszúsan. – Nem szégyelled magad?

#9: A kemény valóság:

- Ezentúl minden nap futnotok kell, aztán közösen edzenetek. Éjjel jövök értetek. Ez persze addig megy, amíg az iskola el nem kezdődik.
Egy darabig csak hallgattam, feldolgozva a lassan áramló információkat.
- Erre céloztál, amikor azt mondtad, kemény?
- Pontosan. – bólintott. – Most kell belehúznotok, mert az iskola…
- Káros. – vágtam a szavába bosszúsan. 

#10: Ismét egy hasonlat

- Minden rendben? – kérdezte Prue aggodalmasan.
- Persze. – feleltem, de hazudtam. A fejem zúgott, mint egy két órás operaelőadás után.

#11: A kifejezéseken dolgozhattam volna többet.

- Veszekedtek. – jegyezte meg csípősen. – Miért titkolták el? – nézett ki a rendőrnapszemüvege mögül. Éreztem, ahogy fülig vörösödöm.
- Ömm… hát… nem tartottuk fontosnak. Csak ugrattuk, ahogy máskor.
Garson nyomozó karba tett kézzel folytatta.
- Igazán? A szülők szerint elég komolyan beszélgettek egy bizonyos… vámpírról.
Éreztem, hogy minden vér kiszalad az arcomból, és minden testrészem lefagy. Úristen, most mi lesz?
- Csak vicceltünk. A vám… vámpírokról beszélgettünk.
- Nem. – vágott a szavamba – önök bizonyos Dawney Darknessről beszélgettek. Levámpírozták. 

#12: Micsoda kedves kis közeg.

- Most tulajdonképpen hova is megyünk? – kérdeztem Lorától, aki kicsit szelídebben vezette a furgont, mint a testvére. 

- Oda, ahol ilyenkor a vámpírok vannak. A vámpírklubba. 

#13: Szóhasználat:

 - Hol szerezted? – néztem Dawnra leplezetlen csodálattal. Megvonta a vállát, és így szólt.
- Régi ruhák között találtam.
Bólintottam. Egy ruhával már kihúztam a gyufát, nem akartam most is kapni egy nyaklevest. 

#14: Metafora:

- Helyes vagy így. – mondta mogorván, és úgy éreztem, az összes smink leesik rólam az állammal együtt. Ez most bók volt? 

#15: Újabb szerencsétlen karakter:

 Hirtelen véletlenül elengedte Eric kezét, aki egyensúlyát elveszítve a földre zuhant, feje pedig egy kiálló gyökérnek ütközött.

 #15+: Anyukám kedvence:

Anyának persze nem tetszett a hirtelen „befeketedésem”.
- Mi ez a gyászöltözet? – kérdezte, amikor hazaérve megpillantott engem a számítógép előtt ülve.
- Fekete stílus. – néztem rá ártatlanul. – Biztos neked is volt fekete-korszakod.
- Igen, volt. – mondta fejcsóválva. – De akkor már több voltam, mint 17. kicsit korán akarsz felnőni, nem gondolod?
- Majd kinövöm. – vontam vállat, majd magamban hozzátettem: Majd megszokod. Nem volt kedvem veszekedni vele.
- Elmosogattál? Felsepregettél? Rendet raktál. – állapította meg, mintha ez lenne a világ kilencedik csodája. – Pénzt akarsz vagy cipőt? 

Ennyit szedtem össze. Remélem, nem volt túl unalmas.

Sose késő elkezdeni írni! :D

A hitevesztettek - 8. fejezet

Sziasztok!

Fent van a 8. fejezet. Hamar kész lett, mégis úgy érzem, sokat ültem rajta. De remélem, elnyeri a tetszéseteket, és már tényleg beindulnak a dolgok, ezt garantálhatom. :)

Most csak ennyit tudok mondani, nem történik semmi érdekes. Majd lehet, hogy később belejövök a cuccosba, és írok.