Szemezgetések

Sugarfoxycat és Capable barátném adták a löketet ehhez a bejegyzéshez. Már a múltkor megtaláltam pár elfeledett 2010-es történetet a gépemen. (Igazából korábbiak, de akkor került fel ilyen formában is.) Ezekből szemezgettem pár jelenetet Facebookra, hadd derüljön rajta, aki akar, de most közlök itt is egyet-kettőt, mivel nem akarom fárasztani az összes ismerősömet.

Derüljetek ti is.

#1: A szereplőimnek elég nagy szája volt akkoriban.

- Látom, a pólód tükrözi a benned lakozó személyiséget. – nézett végig a majmos mintán csöpögő gúnnyal. Az agyam persze lázasan kattogott, hogy valami frappáns választ találjon.

- Igen, a te kabátod is pont olyan sötét, amilyen te vagy… - azzal egy királynőhöz méltó tekintettel végigmértem.

#2: És eléggé műveltek voltak.

Hirtelen egy fékező autó hangja hallatszott a ház elől. A szívem azonnal dörömbölni kezdett, a rossz érzések visszatértek a mellkasomba.

- Megjött a kőszívű ember. – fintorgott Rowan. – Mennem kell.

#3: A kreativitásom már akkor is "határtalan" volt.

Forgatni kezdtem a szemem. Semmi kifogásom nem volt Eric ellen, hiszen a legerősebb vadászok közé tartozott, de már másodszor támadták meg hátulról, amelynek következtében Prue eltűnt. Kellene rá egy visszapillantó, vagy valami…

#4: A hasonlatok mindent vittek.

- Változó. – vont vállat a fiú – Az én különleges képességem a gyógyítás. Akármilyen mély sebet be tudok gyógyítani pillanatok alatt. Eric a vámpírok szaglását kapta, mint különlegességet. 

- Vámpírok szaglása? – vonta fel a szemöldökét Prue. – Az olyan, mint a kutyák szaglása?

#5: És ilyen hozzáállással nem csoda, hogy szingli voltam.

Jaj, ne, gondoltam. A színpad túloldalán felbukkant Adrien. Magas, világosbarna hajú fiú volt nagy fogakkal. A járásáról pedig mindig a jeti jutott eszembe.

#6: A karakterem cseles volt.

- Először is. – kezdett bele Dawn. – Hány éves is vagy?
- Tizennyolc leszek. – vágtam rá – Három év múlva.

#7: És kissé szerencsétlen.

- Felesleges. Te is tudod, hogy nem fog menni. – mondtam bánatosan, lehajtott fejjel, majd hirtelen ugrottam egy hatalmasat, és óriási erővel megfejeltem. Megtántorodott és hátraesett, én pedig összecsuklottam mellette. Egy darabig azt sem tudtam, hol vagyok. A fejem lüktetett a fájdalomtól, kezemet rátapasztottam, ajkaimat összepréseltem, nehogy elsírjam magam.

- Ez fájt. – nyögtem be félig nevetve, félig köhécselve. Szédelegve felálltam, és a falnak dőltem.

- Ez aztán a technika! – mondta Dawn gúnyosan, és felállt. – Hamarabb halsz meg, mint a vámpír.

- Remélem, nekik nincs téglából a fejük. – lihegtem morcosan.

#8: Az öreg néni imádnivaló.

- Kitűnő munka. Rád sem lehet ismerni – lépett oda hozzám, mit sem törődve azzal, hogy még mindig félmeztelen. Meghúzott egy szürke hajtincset a parókából, majd lenézett a ruházatomra. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a nagyi tűnt fel a szoba másik végében.

- Az Isten szerelmére, kisfiam! – kiáltotta bosszúsan. – Nem szégyelled magad?

#9: A kemény valóság:

- Ezentúl minden nap futnotok kell, aztán közösen edzenetek. Éjjel jövök értetek. Ez persze addig megy, amíg az iskola el nem kezdődik.
Egy darabig csak hallgattam, feldolgozva a lassan áramló információkat.
- Erre céloztál, amikor azt mondtad, kemény?
- Pontosan. – bólintott. – Most kell belehúznotok, mert az iskola…
- Káros. – vágtam a szavába bosszúsan. 

#10: Ismét egy hasonlat

- Minden rendben? – kérdezte Prue aggodalmasan.
- Persze. – feleltem, de hazudtam. A fejem zúgott, mint egy két órás operaelőadás után.

#11: A kifejezéseken dolgozhattam volna többet.

- Veszekedtek. – jegyezte meg csípősen. – Miért titkolták el? – nézett ki a rendőrnapszemüvege mögül. Éreztem, ahogy fülig vörösödöm.
- Ömm… hát… nem tartottuk fontosnak. Csak ugrattuk, ahogy máskor.
Garson nyomozó karba tett kézzel folytatta.
- Igazán? A szülők szerint elég komolyan beszélgettek egy bizonyos… vámpírról.
Éreztem, hogy minden vér kiszalad az arcomból, és minden testrészem lefagy. Úristen, most mi lesz?
- Csak vicceltünk. A vám… vámpírokról beszélgettünk.
- Nem. – vágott a szavamba – önök bizonyos Dawney Darknessről beszélgettek. Levámpírozták. 

#12: Micsoda kedves kis közeg.

- Most tulajdonképpen hova is megyünk? – kérdeztem Lorától, aki kicsit szelídebben vezette a furgont, mint a testvére. 

- Oda, ahol ilyenkor a vámpírok vannak. A vámpírklubba. 

#13: Szóhasználat:

 - Hol szerezted? – néztem Dawnra leplezetlen csodálattal. Megvonta a vállát, és így szólt.
- Régi ruhák között találtam.
Bólintottam. Egy ruhával már kihúztam a gyufát, nem akartam most is kapni egy nyaklevest. 

#14: Metafora:

- Helyes vagy így. – mondta mogorván, és úgy éreztem, az összes smink leesik rólam az állammal együtt. Ez most bók volt? 

#15: Újabb szerencsétlen karakter:

 Hirtelen véletlenül elengedte Eric kezét, aki egyensúlyát elveszítve a földre zuhant, feje pedig egy kiálló gyökérnek ütközött.

 #15+: Anyukám kedvence:

Anyának persze nem tetszett a hirtelen „befeketedésem”.
- Mi ez a gyászöltözet? – kérdezte, amikor hazaérve megpillantott engem a számítógép előtt ülve.
- Fekete stílus. – néztem rá ártatlanul. – Biztos neked is volt fekete-korszakod.
- Igen, volt. – mondta fejcsóválva. – De akkor már több voltam, mint 17. kicsit korán akarsz felnőni, nem gondolod?
- Majd kinövöm. – vontam vállat, majd magamban hozzátettem: Majd megszokod. Nem volt kedvem veszekedni vele.
- Elmosogattál? Felsepregettél? Rendet raktál. – állapította meg, mintha ez lenne a világ kilencedik csodája. – Pénzt akarsz vagy cipőt? 

Ennyit szedtem össze. Remélem, nem volt túl unalmas.

Sose késő elkezdeni írni! :D