Luca blogja

Írások, versek, folyamatosan frissülő történetek és gondolatok az írásról.

Újra itt

Kedves olvasók!

Bizonyára már nem igazán nézi senki ezt a blogot, mert kb. mindenhonnan töröltem a címét, és nem is foglalkoztam vele, de most úgy érzem, elememben vagyok, és kell valami felület, ahol az olvasók tudomást szerezhetnek arról, hogy is állok a történeteimmel.

A Tizennyolc már 39 fejezetet tesz ki, és még van belőle bőven. Szerintem el fogja érni az ötvenet, mire kész lesz. És elárulhatok annyit, hogy egy melléktörténetet is tervezek hozzá, ugyanis a harc közepette elfeledkeztem egy szerelmi szálról, ami már nem férne bele ebbe a mozgalmas történetbe.

A mellékregény rövidebb lesz, mint a Tizennyolc, címen még nem gondolkodtam, és maga a kivitelezés sincs még a fejemben, de lesz, ami lesz. Úgy akarom megírni, hogy azok is olvashassák, akik nem ismerik az alaptörténetet.

Gondolkodom továbbá egy másféle történeten, ami egy elég bizarr "másik világot" jelenít meg, de nem tudom, hogyan, és mikor kerül kivitelezésre.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése