1. Az alapötlet
A legjobb barátnőmmel ültünk az egyik kedvenc elhagyatott helyünkön, amikor megkérdezte: mit szólnál hozzá, ha egyszer eltűnnék?
És elkezdett pörögni az agyam. Ebből lett aztán a történet. A karakterek egyáltalán nem hasonlítanak ránk, ezt csak leszögezném.
Tényleg nem.
2. Merion
Merion egy furcsa karakternek készült, és nagyon örültem, hogy ilyen jó kis nevet találtam ki neki. De fogalmam sem volt, honnan jött ez az ötlet. Egészen addig, amíg egy unalmas órán fel nem néztem az órára.
3. Robin
Ha Merion volt olyan szerencsétlen, hogy egy óráról kapta a nevét, Robinnak is megvan a sajátos története. Egyrészt, ismertem egy fiút, akit Robinnak hívnak, és meglepett, hogy van ilyen fiúnév. Ő nem sokban hasonlít a történetben szereplő Robinra. De a kinézete a GOSICK animéből "ragadt rá."
Ha valaki egyáltalán nem így képzelte el, szörnyen sajnálom. Egyébként érdemes megnézni az animét, ugyan Briannek nem sok szerepe van benne. Csak úgy megtetszett.
4. A zenék
Abban az időben, amikor egy másik történetet kellett volna befejeznem, és helyette a Tizennyolc pörgött az agyamban, a Broken Iris zenekar számait hallgattam, és sok ihletet merítettem belőlük.
Úgymond "character songok" lettek.
Nagyon jó banda, ajánlom mindenkinek. De téli, szürke, ködös napokon nem jó hallgatni, mert alapból elég sötét.
Ha van rá igény, jön még több zene is a későbbiekben.
Nagyjából ennyit tudtam most összeszedni. Továbbra is felhívnám a figyelmet a kérdőívre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése