A 43. fejezetben Robin és Rika végre összekapják magukat, mert sanszos, hogy egyedül fognak megöregedni, ha így folytatják. Kiderül, sikerült-e megmenteni Elise-t, az újonnan jött démontisztítók pedig meggyújtanak egy-két lámpást hőseink fejében. Talán még Amyékhez is bepillantást nyerhetünk, aki nem viseli túl jól a kismamaságot. (?)
"- Tudom, hogy beszélni akarsz, de pattanj be – tárta ki neki az anyósülés ajtaját kapkodva, de udvariasan. – Merion küldött egy sms-t, ami arra utal, hogy nem akart hívni, nehogy leordítsam a fejét."
A fejezet csütörtök este készülhet el. Akkor lesz jó pár szabad órám, miután letudtam a vizsgát, és úgyse lenne erőm elkezdeni tanulni a következőre. Hah, micsoda időbeosztás. A többi meg az adminokon múlik, de nem ígérek semmit.
" - És az a legrosszabb, hogy ilyen hősiesen küzdöttünk – Lara felmutatta véres tenyerét bizonyítékképpen -, Merion meg nem enged be a házba. Nem tudom, mit csinálnak ott ketten…"
Viszont ha tényleg szeretitek ezt a történetet, és rápillantotok a blogra, akkor nagyon szépen kérlek titeket, hogy VÁLASZOLJATOK ERRE AZ EGY DARAB KÉRDÉSRE. Nagyon sokat segítetek vele, mert nem tudok nélkületek elindulni. Nem akarok olyan történetet írni, ami senkinek sem tetszik!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése