Luca blogja

Írások, versek, folyamatosan frissülő történetek és gondolatok az írásról.

18 és TTW frissítve! Jótanácsok az új évre!

Sziasztok!

Végre befejeztem a Tizennyolc 53. fejezetét. Hamarosan véget ér a történet, de már van egy ötletem a következőre. Aztán ki tudja, mi lesz belőle, mert hát ugye van 73979364 ötletem, és abból általában egyet valósítok meg. :)

Januárban még 5 vizsgám lesz, és sok munkám is, ami így ellehetetleníti az írást, legalábbis úgy érzem. Nem akarlak titeket hiú ábrándokba ringatni, ezért azt mondom, hogy a TTW-t január végén, a Tizennyolcat pedig február elején fogom frissíteni. Addig kell az idő a regenerálódásra, ugyanis a vizsgaidőszak általában kiszívja az agyamat minden színnel és kreativitással együtt. :(

Aztán persze lehet, hogy hamarabb jönnek az új fejezetek. Utálom a januárt, mindig az a hülye hónap volt, amikor rossz jegyeket kaptam, fáradt voltam, és hideg volt. Most ugyan már csak arra kell ügyelnem, hogy ne bukjak meg, de még mindig egy stresszes hónap.

Mindenkinek boldog új évet :) 


Igyekezzetek, hogy az új évben
  • kreatívak legyetek
  • pozitívak legyetek
  • kitartóak legyetek
  • érezzétek jól magatokat a bőrötökben
  • legyetek sokat kint, szórakozzatok
  • olvassatok romantikus fanficeket
  • olvassatok szexuális tartalmú fanficeket
  • ne a templomban

Ezek a jó tanácsaim. Ja, és maradjatok velem! :) Köszönöm, hogy sokan itt voltatok és támogattatok! 
Várlak titeket jövőre is!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése