Sziasztok!
Amikor nem az új fejezeten agyalok, és nem a VALÓ ÉLETTEL vagyok elfoglalva, szoktam olvasgatni a Wattpaden. Nem tudom, ki ismeri, és ki nem, ez egy weboldal és egyben telefonra is letölthető alkalmazás, ahová amatőr írók tehetnek fel könyveket. (Olyasmi, mint az AFS, de nincs közösség, és nincs adminrendszer sem, ez az oka annak, hogy most írom ezt a posztot :')
Ahogy böngésztem a Wattpadet, és a magyar nyelv-preferálásra mentem, sok olyan sztorival találkoztam, amivel régen az AFS is tele volt: vámpírok, vérfarkasok, olcsó Twilight-koppintások, egy szóval olyan sztorik, amiket magam is írtam 13 évesen.
Nem szeretek az AFS-en olvasni, ezt talán már említettem, de ennek semmi köze nincs a történetekhez, egyszerűen baromi keveset ülök a gép előtt, a telefonomon pedig rendkívül bántja a szemem az apró betű. Ha böngészek, és nagyon megtetszik a történet, általában megkérem a szerzőt, hogy küldje át nekem emailben, és felteszem az ebook olvasómra.
Noha a Wattpad felülete direkt olvasásra lett kitalálva, és a képernyőn nagyon összeszedetten és emberbarát módon jelenik meg a szöveg, mégsem találtam olyan sztorit, ami két percnél tovább képes lett volna lekötni. Kerestem mindenféle műfajban, de semmi nem fogott meg, és ez talán azért van, mert a gyakorlottabb írópalánták, amilyenek mi vagyunk, AFS-re és Merengőre publikálnak.
Amikor először szerettem volna feltölteni történetet az AFS-re, rögtön visszadobták, és nagyon csalódott voltam. A büszkeségem azonban nem engedett, nem kerestem lektort, mert meg akartam tanulni helyesen írni. (Ez a leendő munkámhoz is egész jól fog jönni.) Kicsit bosszankodtam is, mivel csak vesszőhibáim és párbeszédbeli pontatlanságaim voltak, és mérgelődtem, hogy miért ilyen szigorú a rendszer.
Na, a Wattpadet látva most már hálás vagyok érte! :D
Miután a magyar sztorik elszontyolítottak, újra angol preferálást állítottam be, és találtam úgynevezett "A legrosszabb klisék, amiket el kell kerülnöd", "Hogyan ne írjunk idióta sztorikat" és efféle hasonló írásokat.
Tőlem már sokan kértek tanácsot, sok barátom és ismerősöm próbálkozott az írással, és kérték, hogy nézzek át egy fejezetet. Ezért gondoltam, hogy talán létrehozok egy rovatot, ahol leírok néhány tapasztalatot, ötletet, klisét, vagy elkerülendő dolgot, amikre én is nehezen jöttem rá az évek alatt.
Ezt az írásomat nem akarom afs-en publikálni, mert nem tudom, van-e ilyen kategória, vagy szabad-e. Ha érdekel titeket, jelezzétek valahogy! Ha nem, úgyis látni fogjátok. :'D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése