Őszintén

Tudod, mit gondolok? Azt, hogy egyszer lehetek őszinte én is.

Igaz, eddig nem jöttem ki belőle valami jól. A legtöbb embert így veszítettem el. Megmondtam nekik, hogy ez van, szarul csinálod.

Ma délután bundás kenyeret reggeliztem. Eszembe jutott nagyanyám, a gyermekkorom, az a rövid időszak, amikor amúgy rendesen kajáltam.

Tegnap dolgoztam. Felforrt az agyvizem. Fél tizenkettőkor egy kapualjban ültem, és mindenki megijedt tőlem, aki arra járt. Kikaptak a magyarok, a tömeg lézengett az utcákon, áé, áé, az éjszakai busz után futottam, de már nem nyitotta ki az ajtót. Kurva anyáztam. Megérdemeltem egy kis kurva anyázást.

A mellettem álló ősmagyar hadovált valamit.

Húsz percet vártam a következőre.

- Ne járj sötétedés után egyedül! - mondta a szomszéd néni a múltkor, miután elmesélte a gombás lábkörmével való hercehurcát. - Láttam én már a migránsokat járkálni!

Csak tudnám, miért kéne, hogy érdekeljen. Bármi, nem csak a migránsok. A brexit, a terror, a politika. Hol vagyok én? Ki vagyok én ehhez? Ha zombik járkálnának, az más lenne. Vagy nem?

A Kálvinig bírtam a buszon, igazából mindegy lett volna, ha végig sétálok. Megálltunk egy torlódásnál, a tömeg az ablakokat ütötte. A hűtőben hagyott hideg tonikot vacsoráztam, a fenekemhez simult egy csinos nő háta. Még többen jöttek, a hányinger elfogott, a fejem már akkor is fájt. Egy kedves arcú lány nyomakodott előre, és úgy döntöttem, én is leszállok.

Az Üllőin már nem voltak sokan. Arra gondoltam, miért történik ez velem. Vagy inkább arra, miért ez történik. Nem így képzeltem, amikor még bundás kenyeret reggeliztem. Énekesnő akartam lenni, aztán író. Egy kicsit mindkettő voltam, vagyok, és mégis, egy átmelózott nap után a buszmegállói ősmagyar panaszt tesz, mert "lekurvaanyáztam" a buszt.

"Hadd kurva anyázzak, kérem!" - gondoltam magamban, és sírni kezdtem. De csak olyan magányosan. Sajogtak a lábaim az Iparművészeti melletti járdán. Dühös voltam, mert úgy éreztem, nem érdekel senkit. Ahogy apám is megmondta:

- Minek írsz?

Azt mondtam, magamnak. De mi volt ebből a hazugság? Ha tényleg magamnak írnék, akkor füzetbe írnék, és elrejteném a nemlétező bugyis fiókomba.
Magamnak írok, és építem a jövőmet, és mindkettő hazugság. Egyedül az írást nem látom elveszettnek.

A Wonderlandre gondoltam, és arra, hogy megint letörlöm. Utálom, ha sajnálnak, s utálom, ha értetlenek az emberek.
Utálom, hogy apám megkérdezte, minek írok, és utálom, hogy hitelesen tette, hiszen soha nem olvasta el.

Utálom, hogy a buta emberek is veszélyesek.

Utálom, hogy néhány embernek sok ideje van gondolkodni.

Utálom, hogy az emberek megszeretnek.

Hazaértem, és sírtam a pörkölt felett is, pedig finom volt.
Nem szégyellem, a férfiak is sírnak.

Üzenet vége.