Várom a postást

Az történt, hogy drága uram, akivel együtt hostesskedünk és lakásokat takarítunk, elvitte magával az egyik lakás postaládakulcsát vidékre.

Megbeszéltem a vendégekkel, hogy én bizony oda nem megyek kiengedni őket, tegyék csak a kulcsot a postaládába. De amikor rájöttem, hogy a postaládakulcs rohadt módon nincs nálam, nem fogom tudni kiszedni, és hívhatom a lakatost, úgy rohantam a metróhoz, mint aki fejét vesztette.

Miután nőiesen kikáromkodtam magam, és elküldtem az uramat a bús picsába (persze csak magamban dünnyögve), a lelkére kötöttem, hogy azonnal adja fel postán. A héten dupla annyi munkát végzek ugyanis, nem biztos, hogy mindig oda tudok majd érni, ha elmegy egy csoport.

Ő pedig feladta ajánlva.

A postán azt mondták neki: holnapra itt lesz. Ez tegnap volt, én meg vártam a postást, mint a Messiást.
Itt Pesten úgy járnak, mint a mesében, hol volt, hol nem volt. Vidéken Pista bácsi mindig ott volt nálunk 11-re, hozta a leveleket. Itt bezzeg? Jöhet 8-kor, jöhet délután 3-kor.

Reggel fel is keltem viszonylag korán, hogy ne a reggeli szájszaggal rémisszem el zöldruhás barátomat, és a Daisy kacsás pizsamám sem vetett volna rám túl jó fényt. Hát vártam a postást, mintha a nyugdíjamat hozná, bizonyára úgy is néztem ki, de csak nem jött. Közben háromszor kukucskáltam a lépcsőházban, kétszer néztem meg a levelesládát. De semmi.

Kezdtem éhesedni, ugyanis a tegnapelőtt szervált nutellámon és egy baguette-n kívül semmi jóravaló étel nem volt a lakásban, de kitartóan éheztem tovább, ugyanis 4-ig még jöhet a postás, meg kell őt várni, alá kell írni, hogy átvettem a levelet. Közben találtam egy lejárt szavatosságú tejberizst a hűtőben, azzal kibírtam.

Nem jött.
Negyed ötkor bevásárlókörútra indultam a plázába, pedig éhesen nem szabad, és őszintén reménykedem, hogy ma nem kell ugyanezt a mizériát megélnem, és most már rohadtul de nagyon jöhetne az a postás.

Persze van még dolgom. Például tornáznom kellene. De biztos, hogy akkor fog csengetni! A busz is mindig akkor jött, amikor épp rágyújtottunk. Ez Murphy, ez ilyen. S kimegyek majd kaki-hajjal és lefőtt arccal, az izzadságommal pedig egy jó nagy x-et rajzolok a papírjára aláírás gyanánt.

De reménykedem, hogy a kulcsot végül nem nyelte el a Magyar Posta - Bermuda Háromszög, mert akkor a hátralévő életemben rohangálni fogok.

fin.